[ via TOR :: whatsnew :: archive :: hupmeme/24h/7d :: hardware :: pinouts :: hoarding :: download :: rss ]
projects: [ ax.25 :: aquaponics :: job wanted ]

:: 2018-08-17 08:44:09

Aquaponics 101

Mivel itt tanyán viszonylag nehéz azt megjátszani hogy az ember milliókat keressen azzal hogy havonta párszor beírja hogy killall php-cgi, így jött az ötlet hogy feneketlen hülyesé^H^H^H^H^H^Hszaktudá^H^H^H^H^H^Hmennyiségű időmet a mérhetetlen piálásnál valamivel hasznosabb - és egyben szórakoztatóbb - dolgokra fordítsam. Fontosabb törekvéseim egyike annak bizonyítása, hogy az asszony jobb ha szépen bescrolloz a földekről (egyenesen a hálószobába), mert Krisztus utáni fejlett civilizációnk már túlhaladta azt az állapotot hogy sziszifuszi küzdelem keretein belül naphosszat gyomokat tépkedjünk a drága jó anyaföldből. Itt van például az a remek megoldás, hogy gusztustalan halfossal etessük meg növényeinket, mert elfutni úgyse tudnak, há-há.

Requirements (avagy ezúttal mit is kell hozatnom Kínából?)

Nos hát sajnos ez nem olyan meló amit sárga felebarátaink elvégeznek helyettem, lévén 90%-ban vízvezetékszerelésből áll. Nem baj, az még nem voltam. Egyetlen dologra van szükség - egyelőre - egy szutyadék kis szivattyúra, ami az akváriumból fogja a vizet továbbítani a grow tank-be.

Konstrukció

A szerkezet lényege a bell siphon, ami a víz automatikus leeresztéséért felel. Ilyet lehet rendelni a neten jópár rekesz sörért (szerelvényboltokban meg Praktikerben kétségbeesett bociszemekkel fognak pislogni az userek), de ilyen pazarlást nem csinálnunk. Két szelektív-ürítés között kellő mennyiségű hulladék felgyűlik a placcon, hogy abból házilag is előállítsuk. Szükség van egy henger alakú... hengerre, mondjuk jé itt ez az üres kókuszolajos műanyag minivödör. Nyissz-nyassz (mohélok előnyben). Ezt egészségesen meg kell lyuggatni annyira, hogy a körülötte lévő agyaggranulátum legkisebb elemeit még kívül tartsa, de a vizet minél nagyobb mértékben beengedje mert ez csak egy egyszerű filter. Ebben kerül bele egy másik remek műanyag basz, mondjuk egy 2 literes flakon alsó része, lényeg hogy a hengerrel ellentétben felülről zárt legyen, az alsó peremét pedig ollóval addig kell nyeszetelni amíg szépérzékünket elkábító cikk-cakkokat nem varázsolunk rá. Tudniillik az lesz a water intake. Ezt borítjuk a tartályból lefelé kivezető csőre.

Nade mi is fog történni, kérdezhetitek joggal. Nos az, hogy a tartályba beszivattyúzott víz nyomása szépen folyamatosan szorítja ki a flakonba szorult levegőt a csövön keresztül. Amikor a vízszint eléri a cső nyílásának szintjét és az összes levegő elfogyott a flakonból, akkor érkezünk el ahhoz a jeles pillanathoz amikor az ezáltal létrejövő szifonhatás miatt az összes víz egyszerre kizúdul a csövön keresztül. Fakin' magic.

Itt azért el kellett töprengenem mit és hogyan is csinálok én itt konkrétan, de aztán sikerült felfognom hogy itt szifonhatás csak akkor lesz ha a kivezető 1"-os nyílásba illesztett csövet leszűkítem/meghosszabbítom annyira, hogy el tudjon fogyni a flakonban lévő levegő. Plusz a flakont is alacsonyabbra kell vágni, hogy ne is nagyon legyen magasabb, mint a kivezető cső pereme: minél kevesebb levegő, annál jobb. Ezen cél érdekében egy arra kallódó háromnegyedes slag darabját erőszakoltam (rape) át az output nyíláson (no homo!), és rátoldottam még amit a kezem ügyében találtam. Az "output teljesítmény" nem lehet nagyságrendileg magasabb, mint az input (ami egy kis low-cost kínai pump).

Kókányolásom meghozta a várt eredményt: a folyamatosan felszivattyúzott víz 5 perc 10 másodpercenként magától kiürül. Mivel ez még csak egy proof-of-concept teszt így növényekben nem tudunk gyönyörködni, de ha már van vízsugár akkor hajtsunk vele valamit!

Eközben kiemelhető a flakon a benne lévő kifelé ömlő vízzel együtt, ilyet már mindenki játszott a fürdőkádban:

Majd rákötöm a kurblis-akkus zseblámpát és termelünk áramot fákyea!!1414 Ja tényleg, a szivattyú renewable enerdzsivel megy, és kútvíz meg minden. Íme a dzsúva szélére lebaszott PV panel ami a nulladik naptól megtérül, ugyanis loptam:

Az amperek pedig eme akkumulátorban akkumulálódnak, egy igényesen odahenkölt olcsószar PWM charge controlleren áthaladva:

Majd egyszer megcsinálom rendesen. Majd... Ezek még egy előző projectem kapcsán lettek hadrendbe állítva, amikoris felvérteztem a vityilló belső helységeit (lásd még: szoba) dimmelhető 12V led szalagokkal.

Mivel már augusztus van, így a kinti elhelyezés haszna - üveg/fóliaház hiányában - meglehetősen kérdéses, bent pedig fogalmam sincs melyik 286-os tetején lenne jó helyen a vegetable factory. A következő résszel tehát ismeretlen időben jelentkezünk.

:: 2018-09-23 18:41:15

Aquaponics 201

Lényeges előrelépés történt eme témában, ugyanis a Brekkfish-től sikerült szert tenni 20 darab tilápianövendékre, így megindulhatott a tömeges székelés.

Mechanikai oldalon annyi változás van, hogy a kötsög szifon nem igazán akar(t) néha leállni a víz kieresztésével. Van ugyanis az a jelenség, amikor épp csak annyi levegőt tud beszívni amennyitől lelassul, ezáltal kiegyenlítődik a be-, és kiáramló vízmennyiség, a tartály vízszintje pedig egy konstans alacsony szinten marad. Még snorkelt is próbáltam applikálni rá, de a legjobb eredményt egyértelműen az adta amikor 5 centi magasan egyszerűen géppel belevágtam 3 oldalon vízszintesen, hogy egyszerre kapjon levegőt egy nagy felületen. Alapanyag tekintetében vizesflakon helyett egy keményebb műanyag lényegesen jobb, mert azt nem amortizálja le a víznyomás. Hogy miért 5 centi? Mert ennyi vízmennyiséget ajánlott hagyni a termőközeg alsó rétegében, hogy itt is el tudjanak pajzánkodni egymással a nitrifikációs folyamatért felelős baktériumok.

A tavaszi palántázás után volt néhány kiültetésre nem került, fejlődésben megreccsent paprikamaradvány, ezek kerültek először beültetésre, az enyészet elől menekítendő. Persze a termés minősége erősen kérdéses, de a lényeg egyelőre a víz minőségének szinten tartása, és a proof-of-concept. Mindenesetre figyelemreméltó lelkesedéssel hozzák az újabb és újabb virágokat, terméseket. Némileg "rossz hír", hogy a borzalmas taknyolásokkal nagyjából működőképes állapotba hozott bétateszt vályú meglepő módon egész jól működik, így a low-cost secondary goal jegyében kénytelen leszek száz százalékosra megfixálni.

:: 2018-10-18 11:56:43

Aquaponics 301

Hadd mutassam be Shai-Huludot:

Shai és fajtársainak kedvenc eledele a brokkoli (legalábbis ha a választék fennmaradó része paradicsom és paprika), melyet a kifejlett példányok meglepő sebességgel képesek felzabálni. Ennek megfelelően az már nincs nálam (RIP). Pontosan azonosítani nem sikerült de nem is ez az érdekes, hanem hogy az aquapóniában milyen egyszerű kiírtani az efféle kis cig^Wkártevőket. Megfigyelésem szerint feltűnésük egybeesik egy rakás apró szőr megjelenésével:

Ilyen alkalmakkor egyszerűen elárasztom negyed órára az egész ültetvényt, mely cselekmény effektíven megszabadít eme jelenségtől. Néha egyéb, deportálásra váró rovarok is felmenekülnek az özönvíz elől.

Mivel a brokkoli szárán puhos testüket nyugtatva tökéletes rejtőszínük van, így jelenlétüket van hogy csak a zabálás nyomán feltűnő apró zöld göbökből veszem észre:

:: 2019-01-23 15:51:40

Aquaponics 401

Az élet nem áll meg - de ha mégis akkor majd vetünk újat. Október óta szép lassan átment palántázó üzemmódba az aquapónia teszt projekt. Alant megtekinthető mi történik akkor ha nemes egyszerűséggel rászórom az elfogyasztott erőspaprika magjait az agyag felszínére:

Azaz nemes egyszerűséggel kikel. Jobbra egyébként egy mutáns krumpli látható. Ezen kívül sok növényi eseményről - lévén tél van, hideg és sötét - nem igazán tudok beszámolni, ellenben lássuk miféle IT enhancementeket sikerült foganatosítani eme uborkaszezonban. A cél minél több paraméter monitorozása volt.

Legelső és legfontosabb beszerzés egy Arduino Uno volt, amit "drága" kínai felebarátaink előszeretettel vagdosnak bárki feje után. A kezdeti sikertelen programfeltöltési próbálkozásokat egy avrdude upgrade megoldotta.

Egy PH szonda szintén nem drága, úgyhogy nincs okunk arra hogy pont ezt hagyjuk ki. A neten számos sample kód van egymással inkompatibilis PH szondákhoz, ráadásul mindegyiket indiaiak írták kínaiaknak. Happy hunting!.. Külön szórakozásként a kész konstrukciót le kell tesztelni referencia PH értékekkel, azaz 4-es és 9-es PH értékű folyadékokba helyezéssel. Szerencsére ezeket por formájában meg lehet vásárolni potom pénzekért Ebay-en. Mivel itt voltaképpen a szondában lévő "gyári" folyadék és a körülötte elterpeszkedő vízréteg feszültségkülönbségét mérjük, addig kell szórakozni a helyezgetéssel (és esetleges egyéb elektromos eszközök pozicionálásával) amíg stabil mérési eredményt nem kapunk. Meh.

Ezzel szöges ellentétben áll a nitrátszint ellenőrzésének feladata, amire hirtelen csak egy kézi megoldást tudtam beszerezni. Ez van.

Triviális feladat a tartályban lévő víz szintjének monitorozása. Nem triviális hogy idővel a fémfelületeire kiül a zöld gyász, és lemarja a faszba.

A vízhőmérséklet mérése ezzel a szenzorral történik. A fentiektől eltérően ez digitális, úgyhogy nem elég csak az analóg vonalak feszültségét nézegetni kéjes örömmel: újabb indiai zugfórumvadászat lesz osztályrészünk.

Mindezek összekötésére ezek a vezetékek (male-male és female-male), valamint az 5V és GND vonalak elosztására villanyszerelők által "csoki" néven aposztrofált Spring-Lever Terminal-block névre hallgató hasznos szerkezetek érkeztek postai úton.

A Fontosch Adatokat egy Fujitsu-Siemens Futro A255 vékonykliensen futó FreeBSD lapátolja át a már amúgyis meglévő Zabbix adatbázisba, wifin. Nem utolsó szempont, hogy így az összes eszköz ugyanarról a kiépített 12V-os hálózatról tud üzemelni, amiről már korábban ejtettem néhány keresetlen szót. A szemfüles olvasóknak valószínűleg mondani se kell, de természetesen a Zabbix 1-es verzióját preferáljuk errefelé, azon nemes okból kifolyólag hogy a web UI-ja négyszer gyorsabb mint mondjuk a webkettővel elrákosított hármas release-é amellett, hogy tökugyanazt tudják.

Lehetne már tavasz, nem?


[ e-mail ]
sidripalliance kq5
digital
apple india uboot bombagyar